A foghúzás utáni napokban a megfelelő étkezés és ivás is hozzátartozik a gyógyulási folyamathoz. Fontos, hogy óvjuk a sebet és csak olyat fogyasszunk, ami kíméli a beavatkozás helyét, nem okoz gyulladást, esetleg fertőzést. A Dental XV jelentős tapasztalattal rendelkező szakorvosai természetesen a kezeléseket követően mindig részletes tájékoztatást adnak a pácienseknek.
Mint egy jó diák a dolgozatra, a foghúzásra is érdemes előre felkészülni. Üres gyomorral NE menjünk a rendelőbe, főleg annak tükrében, hogy a legtöbb ember stresszes állapotban érkezik az orvoshoz, ez igénybe veszi a szervezetet, ingadozhat vagy akár leeshet a vércukorszint – jobb ezt megelőzni azzal, hogy eszünk néhány falatot a kezelés előtt.
A foghúzás után pedig a megfelelő, egészséges érkezéssel elősegíthetjük a regenerálódást, támogathatjuk a szervezetünk öngyógyító mechanizmusát.
Első „szabály”, hogy a foghúzást követően az evéssel várjuk meg, amíg az érzéstelenítés miatti zsibbadás elmúlik, különben könnyen elharaphatjuk a nyelvünket, az ajkunkat, de akár félre is nyelhetünk. Nem kell megijedni, ez az állapot nem tart sokáig, az érzéstelenítő fajtájától és mennyiségétől függően két-négy órára van szükség. Itt jegyezzük meg, inni viszont óvatosan, lassan szabad, de szívószálat ne használjunk, mert a vákuum kiszívhatja a „vérdugót” a sebből.
Folytassuk a „tiltólistával”, vagyis azokkal az ételekkel, amelyeket kifejezetten kerülni kell. Ne együnk nyers zöldségeket, gyümölcsöket, főleg kis magvasakat. Muszáj lemondanunk néhány napra az apró szemcsés ételekről, amelyek felsérthetik a sebet, vagy a darabok leragadhatnak: ilyen például a rizs, a mák, a dió, a szezánmag, satöbbi. Ugyancsak hagyjuk a nyers, illetve félig átsütött húsokat (pl. tatár beefsteak, „véres” steak), a forró, fűszeres ételeket.

De akkor mit ehetünk?
Nem kell megijedni, marad bőven rágcsálnivaló. Kifejezetten ajánlott a párolt zöldség és gyümölcs, a leves, a grillezett étel, valamint a sült és párolt hús. Fogyaszthatunk magvak nélküli péksüteményt, piskótát, nem túl kemény kekszet, növényi alapú sajtot, akár tésztát – utóbbit tejszínes, csípős szósz nélkül.
S, hogy mi a helyzet az ivással?
Fentebb már tettünk arról említést, hogy óvatosan fogyaszthatunk innivalót. Viszont nem mindegy, hogy mit. Mellőzzük a szénsavas üdítőket (még akkor is, ha light, illetve cukormentes), s ugyanez vonatkozik a koffeintartalmú italokra, így a kávéra, a fekete teára. No meg az alkoholra: a szesszel legalább három napot várjunk. Marad a víz (ásvány vagy csap), valamint a tea, a növényi eredetű tej.
A foghúzás utáni első két nap szigorúan pépes és folyékony étrendet kell követni, ugyanis ebben az időszakban a seb védelme a legfontosabb. A harmadik-ötödik nap jelenti a fokozatos visszatérést a szilárd ételekhez.
